Kisebb-nagyobb szösszenetek az én konyhámból http://etelekestortak.blogger.hu Az általam kipróbált recepteket igyekszem megosztani a nagyérdeművel. Mostanában többnyire süteményeket készítek (sütni jobban szeretek és erre azóta jöttem rá, mióta írom a blogot). Szoktam nevezni receptversenyekre is, több ilyen versenyen nyertem már. Ezáltal több főzőkurzuson is részt vehettem már életem párjával, sőt az idei "nyaralásunkat" is egy versenyen nyertem! :) Érdemes tehát próbálkoznom és fejlődnöm! Igyekszem, de hamarosan két gyermekes anyukává válok... hu ELKÖLTÖZÖM! http://etelekestortak.blogger.hu/2012/04/14/elkoltozom Igen, a hír igaz! :)

Az a helyzet, hogy úgy döntöttem a blogomat átrakom a blogspotra. Sokkal több lehetőség rejlik benne, a formázás, modulok köre is sokkal szélesebb, kezelhetőbb, Nektek is jobb, tehát az új cím:

Nassoló Naplopó

Fel tudtok iratkozni is, így folyamatosan láthatjátok a friss bejegyzéseket is.

Ezt a blogot nem fogom megszüntetni egyik napról a másikra. Legyen ideje mindenkinek átszokni az új helyre. :) Bár frissíteni nem biztos, hogy fogom.

Egyébként már sokan jeleztétek, hogy örültök a váltásnak, jobb, hogy ott van a blog és átmásoltam 100 bejegyzést tegnap, szóval mindent megtaláltok ott is. :)

Remélem tetszeni fog a változás, nekem könnyebb és igyekszem számotokra is egy olyan blogot alkotni, ahova öröm betérni! :)

Köszönöm, hogy olvastatok eddig és remélem ott is olvasni fogtok. ha kérdéseitek vannak, nyugodtan keressetek, itt is megtaláltok még, de egyre kevésbbé.

Ott a blogok facebook oldala is:

https://www.facebook.com/NassoloNaplopo

Sziasztok!

]]>
Sat, 14 Apr 2012 12:08:04 +0200 23435_70237
Új gasztroblog gyűjtő oldalak nyíltak http://etelekestortak.blogger.hu/2012/04/13/uj-gasztroblog-gyujto-oldalak-nyiltak Az elmúlt pár napban/hétben megszűntek és újabb gasztroblog gyűjtő oldalak nyíltak az internet hálóján.

Az első a Szepyke által létrehozott:

A másik a:

Ha van gasztro blogod és még nem vagy ezeken elérhető, akkor kattints a logókra és csatlakozz.

]]>
Fri, 13 Apr 2012 06:35:30 +0200 23435_70189
Húsvéti játékra invitállak http://etelekestortak.blogger.hu/2012/04/04/husveti-jatekra-invitallak A blogom Facebook oldalán most indult a Húsvéti játék.

...

]]>
Wed, 04 Apr 2012 14:43:09 +0200 23435_69893
Kakaóvajas szűzérme tallérok sajtos polentával grillezve, zabpelyhes parajszósz ágyon sült baconnel http://etelekestortak.blogger.hu/2012/03/28/kakaovajas-szuzerme-tallerok-sajtos-polentaval-grillezve-zabpelyhes-parajszosz-agyon-sult-baconnel
Polentához:
25 dkg kukoricaliszt
7 dl víz
4 ek olaj
10 dkg trappista sajt
1 1/2 teáskanál só
1 kk bors
Mártáshoz:
2 evőkanál tejföl
25 dkg (mirelit pépes) paraj
1 tk olaj
1-2 evőkanál zabpehely
4 szelet bacon szalonna
2 gerezd fokhagyma
1 kk só
Húshoz:
5 dkg porított kakaóvaj
40 dkg szűzérme felszeletelve
só, bors ízlés szerint
A sajtos lereszeljük.
A vizet a sóval egy mély lábasban forrásig melegítjük, a kukoricalisztet állandó keverés mellett a vízhez adjuk, hozzáadjuk a sajtot, borsozzuk és folyamatosan kavargatva addig főzzük, míg be nem sűrűsödik.
Ekkor elsimítjuk a polentát egy magasabb falú tepsiben vagy pizzasütőben, és hagyjuk kihűlni.
Közben a spenótot megpároljuk egy pici olaj és víz keverékén, hozzáadjuk a tejfölt, sót és az apróra szeletelt fokhagymát, majd a zabpehellyel besűrítjük.
A kihűlt polentát szeletekre vágjuk, majd a grillserpenyőt vagy kompakt grillt kikenjük vékonyan olajjal és megsütjük a polenta szeletek mindkét oldalát.
A szűzérmét jó ujjnyi szeletekre vágjuk, majd a kakaóvajba forgatjuk és a szárazra törölt grillserpenyőben mindkét oldalukat megsütjük.
Amikor készen van frissen őrölt sóval és borssal fűszerezzük.
Tálaláskor a parajszószra frissen sült bacon szalonnát helyezünk, majd a grillezett polentát és a szűzérméket.
Kis parajszósz cseppekkel díszítjük, majd friss zabpehellyel megszórjuk.
Saját ízlés szerint variálhatunk az ízesítésen, a polentának ez az alap verziója, hagymával, baconnel, stb. lehet dúsítani az ízvilágát.
Jó étvágyat!
A recept egy részének ötlete a Mindemegette oldaláról származik.
]]>
Wed, 28 Mar 2012 12:00:00 +0200 23435_69438
Floriol Gazstropárbaj még ma estig http://etelekestortak.blogger.hu/2012/03/26/floriol-gazstroparbaj-meg-ma-estig A Floriol idén is elindította Gasztropárbaj elnevezésű receptversenyét. Amire én is beneveztem, nem is egy recepttel.

...

]]>
Mon, 26 Mar 2012 10:14:50 +0200 23435_69546
Színes cukor díszítésre házilag http://etelekestortak.blogger.hu/2012/03/25/szines-cukor-diszitesre-hazilag

Hát nem fantasztikusak ezek a színek? Szerintem ezt nem lehet nem szeretni! Én beléjük szerelmesedtem és már meg is van ,mire használom majd. :)

...

]]>
Sun, 25 Mar 2012 12:00:00 +0200 23435_69516
Sűrített cukrozott tej házilag http://etelekestortak.blogger.hu/2012/03/24/suritett-cukrozott-tej-hazilag

Sűrített tejet készítettem VÉÉÉÉGRE! :) És ezzel el is indult Adél után szabadon a készítsd otthon menüpont is, ahova összegyűjtöm az általam már itthon készített olyan dolgokat (alapanyagok vagy nassok, mindent), amiket ámbár itt-ott meg lehet kapni vidéken lehet kevésbbé, de házilag elkészítve nemhogy olcsóbb, de finomabb is és TUDOD, MIK KERÜLNEK BELE! :) ITT láthatod a folyamatosan bővülő listát, amit megtalálsz a felső menüsorban a blog fejléce alatt. :)...

]]>
Sat, 24 Mar 2012 20:05:25 +0100 23435_69505
Az első igazi házi tésztáim http://etelekestortak.blogger.hu/2012/03/24/az-elso-igazi-hazi-tesztaim

Nem én vagyok az egyetlen, akire Tisztatészta inspirálóan hat a házi tészta készítéssel kapcsolatban. De végre én is belevágtam! :)...

]]>
Sat, 24 Mar 2012 08:32:55 +0100 23435_69489
Dióhabos, meggyes pite http://etelekestortak.blogger.hu/2012/03/13/diohabos-meggyes-pite Az alapötlet a netről jött, ha minden igaz Sherpa konyhájából némi változtatással, ha jól emlékszem a tésztája nem ugyanaz.

Egy többszörös névnapi és szülinapi bulira készítettem először és nagy kedvenc lett. Amennyire féltem tőle, annyira szép és finom lett.

...

]]>
Tue, 13 Mar 2012 12:10:47 +0100 23435_68782
Amerikai palacsinta - egyszerű, finom és laktató http://etelekestortak.blogger.hu/2012/03/12/amerikai-palacsinta-egyszeru-finom-es-laktato Amerikai palacsinta. Mert egyszerű, mert finom és mert laktató. :) Egy igazán szerethető nassolni való akár magában, akár szirupokkal meglocsolva. Egy biztos, ha egyszer megkóstolod, onnantól szeretni fogod!

...

]]>
Mon, 12 Mar 2012 12:09:01 +0100 23435_68781