Edit oldalán láttam ezt a tortát és nagyon megfogott. Imádom a színes dolgokat, ez a torta meg hát az! :) Gyerekeknek is nagyon jó születésnapra, stb.
Gyakorlatilag színes piskóta némi ganache-al töltve, körbekenve.
Már nem is emlékszem, de talán 5 tojásos piskótát csináltam. 4 evőkanalanként színeztem, így 6 szín lett belőle. (Tudom, hogy csak 5 van a képen, a 6. már sült.)

Ilyen formában sütögettem őket, darabját 10-12 percig Közepes lángon.

Azért ezek a színek engem magukkal ragadtak! De ha tudom, hogy a piros és a rózsaszín pikskóta tésztába keverve majdnem ugyanúgy néz ki, akkor feketét csinálok! :S

Ilyen lett összeragasztva. A ragasztáshoz épp csak egy lehelet Ganache-t használtam, épp felverve.
Azért karistoltam le félkörre a két végét, mert az eredeti elképzelés az volt, hogy a tetejére fondantból szivárványnak mintázom, aztán ez megváltozott...előre még nem is sejtettem, hogy a következő ötletemet meg a sors húzza keresztbe.


Tehát a szivárványozás helyett teljesen felvertem a ganache-t és lehűtöttem. Majd ezzel körbekentem a tortát, a tetejére raktam egyszer megmaradt próba virágokat, az oldalán meg megpróbáltam én kosárfonó díszítőcsővel díszíteni. Nem mondom, hogy csodás, de tűrhető lett elsőre ahhoz képest, hogy azt se tudtam mi fán terem a habzsák.

Tudom, hagy némi kívánni valót maga után... Aztán megpróbáltam átemelni óvatosan egy nagy pengéjű kést és a kezemet használva a végleges táljára (mert ugye nem azon díszítettem, mert nem akartam "körbekoszolni"), amikor is lefordult róla, kicsúszott a kezemből és fuccs a kosárfonásnak. Mérges lettem nagyon! :S Hát elsimítottam az összes felét, de már dühömben és visszaraktam rá az éppen maradt virágokat.


Most élvezi a hűtő társaságát, holnap vágjuk fel, engem a belseje érdekel. Igazából ez nem egy olyan torta, amit nagyon tölteni lehet, hiszen akkor nem lesznek a színek közvetlen egymás mellett, úgyhogy ez csak egy érdekesség. Persze azért a piskóta a csokival nem utolsó ízvilágként! :)
És íme szeletelve:



Ganache:
Egy tejszínnel vagy vajjal összekevert olvasztott csoki, amit nagyon szépen lehet torták bevonására, töltésére, csokibomba bevonásához, csokigolyókhoz stb. használni. Szerintem a legfinomabb csokimázat ebből lehet csinálni, szinte mindenre fel lehet használni amihez csoki kell. Lehet belőle sűrűbb krémet csinálni amit truffle golyókhoz vagy töltelékhez kiváló, vagy ha hígabb, akkor öntetnek használhatjuk. A ganache-t fel is habosíthatjuk és tortába tölthetjük. Ha lehet akkor a legjobb minőségű csokit használjuk ehhez.
GANACHE (ejsd: ganázs)
Hozzávalók: (ezt az adagot a felére is lecsökkentheted, ha túl sok mázat nem akarsz csinálni).
480 ml habtejszín vagy főző tejszín
56 dkg feldarabolt csoki (aki szereti az étcsokit az rakhat bele azt)
"A feldarabolt csokit rakd egy mélyebb edénybe, a tejszínt melegítsd meg egy másik edényben annyira, hogy ki ne fusson, tehát csak forráspontig, majd öntsd a csoki tetejére, hagyd állni egy kicsit majd addig keverd egy fakanállal amíg teljesen fel nem oldódik az összes csoki. Lehet ízesíteni esetleg kevés mézzel amitől szép fénye lesz a máznak, alkohollal, fahéjjal, ha édesebbre szeretnénk akkor a tejszint cukorral együtt melegítsük fel.
Hűtőben sokáig eltartható és újra melegítve felhasználható.
Ha fel akarjuk habosítani akkor addig varjunk vele amíg kihűl, majd egy habverővel verjük jó habosra. Keverhetünk bele vajat is ha dúsítani akarjuk. Ha máznak használjuk, akkor várjunk vele amíg kicsit kihűl, majd a torta közepébe öntve hagyjuk szétfolyni és gyorsan egyengessük el egy késsel.
Ugyan ezt meg lehet csinálni fehér csokival is csak ott majdnem dupla mennyiségű csokit használjuk, mint tejszint."
~ o ~ o ~ o ~
Ezzel szándékozom majd tölteni a másik születésnapra szánt tortámat, mert kíváncsi vagyok rá élőben milyen. Elég érdekesnek találom, Edit oldalán legalul lehet megnézni a szivárvány tortát: ITT. (Tortasuli haladóknak és legalul)


~ o ~ o ~ o ~
Még némi hasznos infó:
Royal Icing:
Ez a krém főleg szövegek minták írásához - rajzolásához, virágdíszekhez jó, és teljesen keményre meg tud száradni. Tehát előre is lehet virágokat csinálni és később felhasználni akár 1 év elteltével. Nagyon fontos hogy minden edény, kanál, keverő lapát stb. teljesen zsiradék mentes legyen, mert különben nem verődik fel a krém arra szilárdságra ,amivel dolgozni lehetne, és egy idő után összeesik a krém.)
Hozzávalók:
1 tojás fehérje (szobahőmérsékletű)
kb. 25 dk porcukor átszitálva
1-2 csöpp citromlé
ha színezni akarjuk, akkor ételfestékkel jól színezhető.
Elkészítése:
A tojásfehérjéhez fokozatosan kis mennyiségben adagoljuk a cukrot, közben hozzáadjuk a citromlevet is és addig keverjük a mixerrel amíg a cukor el nem fogy és lassan mindet hozzá nem adtuk a tojásfehérjéhez. Akkor van kész a az icing ( kb. 10 perc keverés után), amikor a hab kifényesedik és ha belenyomjuk a kanál domború oldalát, akkor csúcsosra fel lehet húzni és a krém úgy is marad. Különböző szilárdságúra lehet keverni attól függően, mi a célunk vele. Ha írni akarunk vele a tortara akkor lágyabbra kell hagyni a krémet vagy is kevesebb cukrot adunk hozzá... virágokhoz sűrűbb krémet kell keverni.
"Nagyon fontos hogy nedves konyharuhával letakarjuk a tálat, amiben a krémet tartjuk tortadíszítés közben, mert nagyon hamar megszárad. Légmentesen lezárva el lehet tárolni egy darabig a fel nem használt krémet. Én tojásfehérje port használok és nem igazi tojást, tehát nem tudom az igazi tojásból készült meddig áll el... a porból készültet hónapokig lehet tárolni. Nagyon jól fel lehet használni ezt a krémet "ragasztó" anyagként a tortánál, mert kő keményre megszárad.
Royal Icing-be a festéket azután teszed bele, miután már felverődött.. Azután szétosztod annyi fele ahány különböző szint akarsz, és azokat külön-külön beszínezed, majd légmentesen lezárod. Hűtés nélkül kb. 2-3 hétig el lehet tárolni, és amikor szükséged van rá csak előveszed, a mixerrel felhabosítod ,és már lehet is használni.
A leveleket vagy virágokat én zsírpapírra nyomtam ki, és hagytam megszáradni... Szerintem a műanyagról is könnyen le fog válni száradás után.
A levelek formáján úgy tudsz változtatni, ha a kinyomó csövet egy ollóval, vagy késsel kicsit kitágítod ott ahol az a kis bevágás van. Nem a kis bevágást kell, hanem ott keresztbe a másik kis bevágásig azt a távolságot belül kicsit kikerekíteni a belsejét. ...Azt hiszem némelyiket túl szűkre csinálják és azért nem lesz szép a levél formája... Ha kövérebb levelet akarsz és nem ilyen hosszúkásat, akkor hagyd hogy a krém egy helyben nyomódjon ki több, és utána húzd meg a csövet, hogy a végén elvékonyodjon."
~ o ~ o ~ o ~
Edit oldaláról ollóztam a szöveget, mert lusta vagyok begépelni és átformálni, de kipróbálni ki fogom őket és akkor véleményezek majd. Csak gondoltam akinek szüksége van praktikákra és olvassa a blogom, azzal megosztom a felfedezésemet, miket lehet csinálni viszonylag egyszerűen. :) Mi lesz a következő lépés... :)













