Több dolog is történt az utóbbi időben, ami említésre lenne méltó vagy éppen nem méltó, dióhéjban a bevezetőben erről is szólnék, mielőtt beszélnék a kalandomról a folyékony cukormázzal. :) Tovább»
- 6 tojás
- 30 dkg cukor
- 1 cs sütőpor
- 1 dkg fahéjas porcukor
- 10 dkg durvára darált dió
- 20 dkg liszt
- 1/2 dl napraforgó olaj
- 7 dkg tejszín ízű (főzős) puding (én vaníliással csinálom)
- 4,5 dl tej
- 40 dkg vaj
- 15 dkg darált mogyoró
Elkészítjük a fondant-t, hogy tudjon még pihenni.

Felütött tojásokat kikeverjük 15 dkg cukorral, majd hozzáadjuk a sütőporral, a fahéjas cukorral és a dióval elkevert lisztet, vágül az olajat.
Formába töltjük,amit sütőpapírral kibéleltünk, vagy vajaztunk, liszteztünk és előmelegített sütőben megsütjük.
Én úgy szoktam, hogy a tortát miután megsült fejjel lefelé borítom ki és hagyom hűlni, így ha esetleg púpos lenne az eredeti teteje a piskóta súlya némiképp visszanyomja és egyébként is szebb/egyenesebb az alja a tortának, úgyhogy abból szebb tető lesz! :)

A pudingport kevés tejjel csomómentesre keverjük, a maradék tejet felforraljuk 10 dkg cukorral, hozzáadjuk a pudingpor, állandóan keverni kell. Felforraljuk, majd folpack-kal letakarva, hűlni hagyjuk.
Mogyorót pirítunk serpenyőben.
1 ek vízben elkeverünk cukrot, karamellizáljuk, beletesszük a vajat, a pirított mogyorót. Ezt kanalanként a pudingba teszük, és krémesre keverjük.
A kihűlt tortalapokat 3 felé vágjuk, vastagon megkenjük krémmel kívülről is. (Én szoktam még karamellt csinálni vaj nélkül, és sütőpapírra kicsurgatom a nevet vagy amit akarok, majd azzal díszítem a tortát.)



Mivel ez a torta majdnem sikít a fondant bevonatért, ezért most azzal vontam be, de nagyon jól passzol neki ha csak a krémmel kenjük körbe vastagabban az egész tortát és az oldalát darált mogyoróval hintjük meg, a tetejére a krémből rózsákat nyomunk körbe és karamell díszekkel díszítjük.
Node a fondant-t kinyújtottam és a tortát jobb híján két tejes dobozra tettem. :)
A fondant fel lehet tekerni a nyújtófára is, illetve én csak alá nyúltam porcukros kézzel és zsupsz a tortára. Nem nyújtottam a leg vékonyabbra, ez az első fondantos próbálkozásom volt, és nem a díszítésre mentem, hanem a fondant kipróbálására.
Ráhelyezzük a tortára, majd jobb híján a kezünkkel jól végig simogatjuk a tortát, hogy szépen elterüljön rajta és odatapadjon a krémhez mindenhol.


Amikor végig simítottuk, akkor szépen le tudjuk vágni a torta aljáról a felesleget úgy, hogy forgatjuk a tortát és egy éles késsel méretre szabjuk a borítást.
Nekem 22.5 cm-es tortaformám van, bőven elég egy adag fondant egy ilyen torta borítására (pláne, hogy illene 1-2 mm vastagra nyújtani) és még díszeket is lehet csinálni a maradékból, úgyhogy nem kell dupla adagot gyúrni! :)
Az én első fondant produkcióm így ilyen lett:

Tudni kell, hogy valóban tömény cukor. Nagyon jól passzol a torta ízvilágához, mégis nagyon tömény, szóval tényleg vékonyra nyújtsuk! Nekem nagyon bejött ez az íz kombináció! Ajánlom próbáld ki!
Íme felszeletelve:


Mivel a marcipán masszával nem voltam teljesen megelégedve (ami a formázást, díszítést illeti), ezért tovább kutakodtam a neten. Mindenhol a marshmallow, vagyis pillecukor fondant-t találtam meg, amivel őszintén bevallom nem sok kedvem volt, hogy kipróbáljam, mert mindenhol írták, hogy ragad, nyúlik, vagy fél órán át gyúrják, stb.
Aztán ráakadtam erre. És bár azt is olvastam, hogy fondant és fondant között is nagy különbség van - éshát nem tudom, milyennek kell lennie valójában -, azt kell mondjam elsőre jól sikerült! Recepje a poszt végén lesz.


Ez már színezve: itt próbáltam ki a SZÍNEZŐKET:

Jól formázható, de azért mégse tökéletes, mert ahogy szintén rózsát próbáltam meg készíteni a videó alapján, amit ITT ismét megnézhettek, látszott, hogy nem annyira képlékeny, mint a cukrászok által készített verziója. Ezért jött az ötlet, elkészítek majd egy másikat pillecukorból, glükóz sziruppal és glycerinnel. Apát rá is állítottam, hogy a melóhelye mellől - ami egy bizonyos gyümi feldolgozó - szerezzen nekem glükóz szirupot, mert oda nagy tartály kocsikkal viszik, glycerint meg majd veszek a gyógyszertárbban. Csak ami még ezek mellett szükséges, az az idő. Egy olyan nap, amikor a lányom nyugodtan alszik pár órát és nincs más dolgom, csak gyúrni. :)
És akkor a receptje, amit Kreatorta-nál találtam:
Nyújtható fondant
Hozzávalók:
6 evőkanál víz
1 evőkanál őrölt zselatin (8-10 g)
2 evőkanál méz
1 evőkanál margarin
kb. 90-100 dkg porcukor
Elkészítés:
Átszitáljuk a porcukrot és felét egy tálba tesszük, mélyedést készítünk bele.
A vízben elkeverjük a zselatint, majd felmelegítjük. Beletesszük a mézet és a margarint, majd mindhármat összemelegítjük, hogy elolvadjanak és elkeveredjenek egymással.
A porcukor közepén lévő mélyedésbe öntjük a folyadékot, majd fakanállal elkeverjük.
Kis adagokban, fokozatosan a másik adag átszitált porcukorból teszünk hozzá és ha már nem tudjuk fakanállal keverni kézzel gyúrjuk tovább. Kis adag porcukor, gyúrás, porcukor, gyúrás, ... Akkor kész, amikor már nem ragacsos, de puha, és sima felülete. Ha megvan az ideális állaga, tapintása még néhány percig gyúrjuk.
Folpackba, majd egy zacskóba tesszük, majd minimum 6 órát, de akár több napot is szobahőmérsékleten pihentetjük.
Felhasználáskor újra átgyúrjuk. Ha keménynek éreznék margarinos kézzel lágyíthatunk rajta.
Keményítővel meghintett deszkán, 2-3 mm vastagra kinyújtjuk, és felhasználásra kész.
Tapasztalataim még:
Nekem 5 órát pihent kb., de érezhetően megkeményedett, így folyamatosan margarinoztam a kezem, miközben alaposan átgyúrtam a masszát. Tanulság: nem kell bele annyi porcukor, nem baj, ha kicsit lágyabb marad a tészta bezacskózás előtt, mert rákeményít.
Porcukorral keményíthetünk rajta, margarinnal lágyíthatunk.
Megpróbáltam a Tescóban és sok más helyen kapható ételfestékkel (vizes alapú) színezni a már kész massza kis részét, de nem valami jó. Egyrészt más lesz a tészta állaga, másrészt nem kapunk olyan színt, amilyet szeretnénk, így ajánlatos por vagy gél ételfestéket használni. Ezek lelőhelyéről majd egy későbbi posztban, mert egyenlőre nekem sincs itthon, egyelőre még csak kutakodok. Ez érvényes a (hamis) marcipán masszára is, annál még ennyire sem ajánlom a vizes alapú szinezővel történő színezést.
A díszeket olvasztott cukorral vagy én pl. kis vízzel ragasztottam a tortára.
Ha fondanttal vonunk be tortát, akkor mindenképpen kell ajá egy vékony réteg krém, vagy lekvár, bármi, ami leköti a piskóta vagy tészta morzsákat és olyan felületet biztosít, hogy a fondant nyugodt szívvel ráragadhat a tortára, nem fog elcsúszkálni, stb.













