Mivel Nektek hála tovább jutottam a Delimano receptversenyében a 3. szakaszba, ezért arra gondoltam ismét megajándékoználak Titeket, csak ezúttal le is írom a választható nyeremények listáját (amit Ti állítottatok össze), hogy jobban ösztönözzelek benneteket! Természetesen cserébe a szavazataitokra lenne szükségem ismételten. :)
Anyám, ez egy jó hosszú bejegyzés lesz, igyekszem mindenre kitérni, de magamat ismerve valamit úgyis kihagyok! :S :)
Tehát, a terv a következő:
Célom, hogy az első 100-ból bekerüljek az első 10-be vagy 20-ba, ezzel együtt a 4. szakaszba. Ehhez kelletek Ti is!
Minden egyes nap 5 receptemre kell(ene szavazni). A listát mellékelem, egyre bővül, nyugodtan szemezgessetek, bár a javát már ismerhetitek a blogról, de van olyan is, amivel itt még nem találkozhattatok.
Tehát csak úgy, mint az előző játékban... Amikor először szavazol a receptjeimre (NAPI 5 db-ra), akkor ITT játék bejegyzés alatt hozzászólásban írj nekem annyit, hogy szavaztam és azt, hogy milyen néven keresselek minden nap a szavazók listájában.
FONTOS, hogy aznap, mikor versenybe szállsz nálam jelezd és a nevet is, mert a szavazók nevét csak aznap látom, úgyhogy ha valaki 3 napra rá szól, hogy jaj, ekkor meg ekkor szavaztam, hát azt sajnos nem tudom érvényes szavazatnak elfogadni és ennek nem az lesz az oka, hogy nem akarom, hanem az, hogy nem tudom vissza nézni és mert amúgy sem lenne etikus a többi játékossal szemben SEM!
Onnantól kezdve, hogy jelezted minden nap figyelni fogom a neved és a saját kis listámba húzok neked aznapra egy strigulát (ahogy azt az előző játéknál is tettem, lásd az excel táblázatot az előző eredményhirdetéses posztban).
A játék nálam a delimano elve alapján működik. Ott minél többször szavazol (maximum 5 receptre ugyebár), annál nagyobb az esélye, hogy nyerj valamit, nálam ha ahány napon szavazol, annyi cetlire írom fel a neved és annyival növeled az esélyed az általad megálmodott nyeremény megnyerésére!
Az, hogy lehetőséged szerint minden egyes nap leadd az 5 szavazatot több dolog miatt is FONTOS ugyebár:
- így megszerzed a maximális 10 ínyenc pontod aznap, amivel nagyobb eséllyel nyersz a Delimano értékes nyereményei közül,
- ha minden nap leadod az 5 szavazatod, aznap nálam is megvan a strigula a neved mellett és így a játék végén a neved annyiszor fog a kalapba bekerülni, ahány nap szavaztál a receptjeimre. (Ld. előző bejegyzésben, aki minden nap szavazott 17x került a kalapba - 17 cetlin szerepelt a neve -, de egy olyan csajszi nyert, aki 16 napon át szavazott a 17-ből.) Igaz esélyes vagy 1 cetlivel is, de ha nem tart 2 percből az egész szavazásos procedúra, akkor add meg magadnak ezt az esélyt, hogy több cetlivel indulhass.
A következő játékom nyereményei, amit tőlem nyerhettek a napi 5 szavazatért cserébe (választható 1 közülük, nem mind együtt!). A Ti "kívánságlistátok" megspékelve néhány általam gondolt dologgal, némiképp rendszerezve:
- 1 db 1 főre szóló ajándékutalvány a Chefparade csokiműhelyébe egy általad választott kurzusra 9900 ft értékben vagy
- 1 db 1 főre szóló ajándékutalvány a Chefparade főzőiskolába egy általad választott kurzusra 9900 ft értékben vagy
- 1 db 1 főre szóló ajándékutalvány a Miele főzőiskolába egy általad választott estére 9900 ft értékben vagy
- Különböző bonbonozási csomagok:
- 1 csomag 2,5 kg Callebaut belga étcsokoládé és mellé egy általad választott polikarbonát bonbon forma (a forma maximális ára 4000 ft) összesen 10.000 ft értékben vagy
- 10.000 ft értékben polikarbonát/szilikon bonbon formák vagy
- "Kezdő" bonbonozó csomag: egy jó minőségű maghőmérő és mellé egy általam választott polikarbonát bonbon forma vagy
- egyéb összeállítás (megbeszélés tárgya, igény szerint, de maximum 10.000 ft értékben) vagy
- 1 db 9000 ft értékű ChocoMe ajándékutalvány, amit általad összeállított csoki kreációkra válthatsz be vagy
- 2 db 5000 ft értékű ajándékutalvány, amit a Dolce Vita Webshopban költhetsz el vagy
- Michael Roux: Tésztavarázs című könyve
Itt két választási lehetőségetek van:
- ha külföldről játszotok (európai országból), akkor a könyv mellé sajnos nem választhattok mást, mert a postaköltsége 4500 ft légipostával, amit nem tudok magamra vállalni a 10.000 ft-on felül. Így a könyv értéke és a postaköltség összege karcolja a 10est. De ha nem Romániából és nem Spanyolországból szeretnél játszani, akkor mindenek előtt jelezd, mert minden országban elvileg más-más a díjszabás.
- ha belföldi játékosok vagytok, akkor a Tésztavarázs c. könyv mellé választhattok még egy egyéb gasztro könyvet is, az összeg 10.000 ft, előzetesen erről beszéljünk majd ha ezt választod, mert a könyvet nem akárhonnan fogom beszerezni.
- Tortázási csomag 10.000 ft értékben. (megbeszélés szerint)
- Gasztro csomag 10.000 ft értékben (alapanyagok-csokicseppek, ételfesték, serenyő, tepsi, piteforma, ilyesmik)
- Saját magam állítok össze egy csomagot a nyertesnek az általa áhított kategóriában, ez is természetesen hasznos dolgokból fog állni, 10.000 ft értékben.
- Still szerűen egy Delimano Ceramica Prima Wok serpenyő vagy egy Delimano Ceramica Prima tepsi is választható
- Vagy ezek kombinációi, igény szerint varriált verziói, de természetesen csak az összeg határon belül! :)
Mire ide értem összezavarodtam, a sok kívánság összerendezésében, úgyhogy maradjunk abban, hogy 10.000 ft-ért ha nem főzőtanfolyam vagy ilyen fix dolog, hanem sok aprót szeretnél, akkor együtt majd megvásároljuk, csak beszéljük majd át! :D
Minden játékosomnak, aki minden nap szavazott 5 receptre még 2012-ben (egyszerre lehet megterhelő lenne) készítek valami finomat és postázhatót SK (saját kezűleg) is.
Amit a Delimano-tól nyerhettek:
- 10 db Főzőtanfolyam a Rita konyhájától
- 10 db Delimano Mega+ Set
- 90 db Stahl Judit gyors muffinok könyv
- 300 db Delimano hűtőmágnes (Delimano hűtőmágnes letéphető receptekkel.)
Az sem kizárt, hogy egy különdíjast is jutalmazni fogok, ő is azok közül fog kikerülni, akik maximum 2 napot hagytak ki szavazás ügyileg. Hogy mit kap? Majd kiderül! :) (Ha minden nap szavaztál és egyet sem hagytál ki, akkor a választott nyereményért is indulsz és a különdíjért is, de egyszerre a kettőt nem nyerheted meg, így pót nyerteseket is húzok majd!)
Aki bárhol megosztja a játék felhívásomat (de pl. facebook fióknál akkor úgy legyen beállítva, hogy lássam az üzenőfalat még akkor is ha nem ismerősöm az illető, hogy láthassam a megosztást), lehetőleg minél többször és a linkjét megírja nekem, azok közt is sorsolok majd egy kis csomagot! :) (Csokicseppekkel...ilyenekkel.) :)
Ha minden jól megy 3 nyertese lesz a játékomnak!
(1 aki választhat a listából, egy különdíjas és a legtöbbet megosztó...)
Úgy hiszem minden lehetőséget a kezetekbe adtam, hogy beszerezzétek kis erőfeszítéssel a számotokra vágyott dolgokat. Remélem mindenki megtalálja a magának legszimpatikusabb nyereményt, nyugodtan szemezgessetek, ízlelgessétek és ha alkalmatok és módotok van rá ne feledjétek, hogy minden nap szavazzatok az 5 receptemre, hogy nőljön az esélyetek! Szerintem megéri, remélem Ti is így vagytok vele!
Íme a Séf profil oldalam, itt szemezgethettek. (A bejegyzés elején a képre kattintva is eléritek, de az oldalsávomban is megtaláljátok, nem kell mindig itt keresgélni! :)
A játék és egyben nekem a verseny ezen szakasza 2012.02.20-ig tart, így aznap este éjfélig még szavazhattok!
Mindezek után igyekszem sorsolni.
TEHÁT: Szavazz napi 5x, lehetőleg minden nap, ezzel megszerezve a maximális 18 cetlit és nyerd meg amit választasz!
Nem bírtam ki holnapig, így ma, 2012. február 3-án 19:00-kor útjára indítom a játékot. Gyertek, szavazzatok, nyerjetek!
Bármi kérdésetek van, nyugodtan írjatok ide vagy e-mailben.
A szavazáshoz egy nagyon rövid regisztrációra van szükség: név, e-mail, jelszó. E-mail is csak azért kell, hogy ha nyertek tudjanak értesíteni, semmilyen hírlevélre nem kell feliratkozni meg ilyenek.
Ha mindezek után nem hagyna esetleg belépni a rendszer, akkor egy jelszó emlékeztetőt kell kérjetek és azzal a jelszóval már minden további nélkül sikeresen be fogtok tudni lépni az oldalra. Megváltoztatására nem lesz lehetőség!
Ha mindezek után új ötleted lenne a nyereményt illetően írd meg nekem e-mailben a képem alatti borítékra kattintva és felveszem a listába. :)
Minedzek után remélem még nem terheltelek le nagyon Titeket és van kedvetek játszani! Jó szórakozást!














