Ezt a receptet azért gondoltam ki magamnak, hogy majd benevezek vele Takarékos konyha játékába...aztán mással neveztem, mert addigra nem készült el, vagyis pontosabban nem tudtam volna megírni róla a bejegyzést. Viszont a végeredmény: Isteni!

A név magáért beszél.

Vegyünk tehát 9 db közepes méretű burgonyát. A héját mindnek jól megmosva tegyük fel főni. Itt van időnk elkészíteni a tölteléket, ámbár a legjobb lenne ehhez, ha előtte való nap készítjük el, de itt játszhatunk azzal, hogy nem készítjük olyan szaftosra és probléma megoldva. :)

Tehát a töltelék a Bolognai szósz:

850 gramm pulykamellet ledaráltam.

2 közepes fej hagymát felaprítottam és kevés olajon megdinszteltem, majd ráraktam a darált húst és fehéredésig pirítottam (ezután ezen a ponton tehetünk bele bort - ki fehéret, ki vöröset, de száraz legyen).

Sóztam, borsoztam, 1 ek oregánót, 1 ek bazsalikomot, késhegynyi szerecsendiót és pici kakukkfüvet szórtam rá, 3 gerezd fokhagymát is rádobtam felaprítva, majd rálocsoltam egy 500 grammos doboz sűrített paradicsomot és öntöttem hozzá kb. 1 dl tejet és hagytam hogy a husi megpuhuljon.

Mindezek után amikor a krumplik már puhácskák, de nem teljesen (nehogy szétessenek), akkor leszedegetjük a héjukat és félbe vágjuk őket.

Egy tepsire sütőpapírt teszünk, majd a burgonyák közepeit kikapargatva felsorakoztatjuk őket a tepsin. Olyan szépek!

Fontos! Érdemes a feles krumplik aját kicsit leegyenesíteni, hogy megálljanak!

Ezek után megsózzuk kissé a belsejüket, vagy ízesíthetjük borssal, majd bele kanalazzuk a mártást.

A tetejükre szelet trappista sajtokat rakunk és betoljuk a sütőbe, míg a sajt szépen megpirul a tetején. Én 200 fokon sütöttem míg megolvadt, aztán 3-as grill fokozaton rápirítottam kissé. Merthát tulajdonképpen minden készre van főzve a kajában, csak a sajt olvadása a lényeg. :)

Kissé azért száraz étel így, hogy nem hagyjuk szaftosra a mártást, dehát ne a lé foglalja a helyet ugye a burgikban, hanem a tömény hús...ezért tejföllel tálaljuk!

Nagyon finom, hidegen is jó falatozni, mert mint egy szendvicset meg tudod fogni és betolod! :)

A megmaradt bolognai szószt felhasználtam spagettivel. :)

(Mégegyszer mondom: ha bolognai spagettihez készítjük a mártást, akkor több paradicsomszósszal és tejjel dolgozzunk, hogy legyen leve!)