Egyik kedvenc konyhás idézetem:
"A konyhában már többször kint voltam. Egyszer már takarítási szándékkal is kimentem, de inkább bele kapaszkodtam egy kis töpörtőbe, lila hagymával, és udvariasan kijöttem."
-----------------------------
Szép dolog:
Egy vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap, táblával, a következő szöveggel: “Vak vagyok. Kérem, segítsenek!” Arra ment egy újságíró, és látta, hogy a kalapban alig van pénz, csak pár fillér. Lehajolt, dobott a kalapba pár koronát, s anélkül, hogy megkérdezte volna, elvette a táblát, és a másik oldalára írt egy mondatot. Délután visszatért a vak emberhez, és látta, a kalapban sok pénz van. A vak felismerte a lépteit, s megkérdezte tőle, hogy ő írt-e a táblára, s ha ő volt, akkor mit. Az újságíró így válaszolt: “Semmi olyat, ami nem lenne igaz. Csak soraidnak kicsit más formát adtam.” Mosollyal az arcán távozott. A vak soha nam tudta meg, hogy a táblán ez állt: “Tavasz van, és én nem láthatom.” Változtass a stratégiádon, ha valami nem sikerül, és meglátod, minden jobbra fordul!
-------------------------------
A különbség:
Egy főiskolán a hallgatóknak egy olyan mondatot kellett fogalmazniuk, amelyben a "szeretet" és a "szex" szó is előfordul. - Egy női hallgató fogalmazása: "Amikor két ember mélységesen és szenvedélyesen szereti egymást, és mindkettőjükben megvan az egymás iránti magas fokú és kölcsönös tisztelet, akkor a társadalom morálisan és spirituálisan is támogatja, hogy ez a két személy a fizikai szex mámorában egyesüljön." - Egy férfi hallgató munkája: "Szeretem a szexet."
--------------------------------
A növényeid egészségesek, de nem tudod elszívni őket.
Több kaja van a hűtőben, mint sör.
Reggel nem lefekszel, hanem felkelsz.
Meghallod a kedvenc zenédet a Sláger Rádióban....
A hírcsatornát nézed.
A barátaid megházasodnak és elválnak, nem pedig összeállnak és szakítanak.
A nyári vakáció három hónapról három hétre zsugorodik. A farmer és póló már nem számít rendes öltözéknek.
Te dörömbölsz a falon, mert a szomszédban bömböltetik a gyerekek a zenét.
Idősebb rokonaid a füled hallatára disznóvicceket mondanak.
Nem tudod mikor zár a McDonalds.
A kocsid biztosítása csökken, de a havi részletek nagyobbak.
A kutyádat kutyakonzervvel eteted, nem hamburger maradékkal.
Megfájdul a hátad, ha a fotelben alszol.
Nem szunyókálsz délutánonként.
A vacsora és a mozi maga a randi, nem pedig a bevezetése.
Nem gumiért, hanem aszpirinért mész a patikába.
A reggelit reggel eszed.
Továbbra is a számítógép előtt ülsz egész nap, de nem játszol.
Ha egy ismerősödnek gyereke lesz, nem szörnyülködsz, hanem gratulálsz.
-------------------------------
Férfi az,
- aki úgy tesz vissza minden üveget a hűtőbe, hogy csak egy korty ital van az alján.
- aki úgy teszi be a szennyesbe a ruháját, hogy az alsónadrágjában 2 csomóban ott figyel a 2 zokni is.
- aki minden poharat amiből iszik, a lakás különböző pontján helyez el, előszeretettel a virágcserepek mellé.
- aki 2 órát utazik 30 fokban, hogy egy kocsit megnézzen, de ha Te megkéred egy 2 perces kitérőre, húzza a száját.
- aki ha TV-t néz, nem válaszol a harmadik "Mit ennél drágám?" kérdésre sem.
- aki ha Forma 1 van, képes reggel 5-re felhúzni az órát és felkelni hétvégén, de ha téged kell 8-ra dolgozni vinnie tuti, hogy miatta késel el.
- aki minden másnap vagy az irodája előtt vár a kollégájára, aki a kulcsot hozza, mert ő tthon hagyta, vagy otthon vár másfél órát a feleségére a ház előtt, mert a lakáskulcsot az irodában hagyta.
- aki hetente egyszer, amikor töltőre teszi otthon a telefonját, otthon is felejti.
- akinek a 3 éves gyereke, ha azt mondja télen, hogy reggel papucsban hozta az anyja a bölcsibe, akkor el is hiszi és úgy viszi haza.
- aki minden nevezetes ünnepet pár nappal később köszönt.
- akinek az anyja "ezt" az ételt nem "így" szokta főzni.
- aki nem érti miért nem a szülei háza mellett akarsz építkezni.
- aki ha beteg, rögtön béna is lesz, de ha Te vagy beteg akkor is megbénul.
- akinek egy tárgy megkeresése egyet jelent a szoba közepén megállással és a "nem tudod hol van??" mondattal.
-------------------------------
Kolompárék építési naplója:
Augusztus 30.
Házat akarunk építeni, de sajnos nincs pénzünk. Majd csak
összedobjuk valahogy. Öcsém hegedûmuvész. A helyi ÁFÉSZ "Rózsafa"
étteremben mûködõ, ifjabb Kodály Zoltánról elnevezett vonósnégyes
vezetõje. Én ugyanott vagyok a ruhatárban belsõ ellenõr.
Szeptember 1.
Elhíreszteltük a rokonságban, hogy dédapánk 14 méter hosszan, 6
méter szélesen és 3 méter mélyen kincset ásott el. Így aztán 3 nap
alatt elkészült a ház alapja.
Szeptember 22.
A ház már alá van pincézve, viszont a Tüzép-rol napokkal ezelött
nagy mennyiségû tégla tûnt el. Azért a biztonság kedvéért ráírtuk a
mi tégláinkra, hogy "Fizetve".
Október 1.
A ház már áll. Az ácsok is remekül dolgoztak, de a belsõ munkák még
hátra vannak. Ma este eldöntjük, hogy ki és mit fog nekünk
felajánlani a házhoz. Ez azért szép tõlük, sírva is fakadtunk.
Október 5.
Öcsémmel úgy döntöttünk, hogy vendégségbe megyünk. De nem volt
otthon senki. Ezt nem hiszem el! Mondtam öcsémnek, hogy adjon egy
pofont. O úgy megütött, hogy tokostul kivittem az ajtót. Haza is
hoztuk.
Október 8.
Az öcskössel körülnéztünk a környéken. Délután fele megszomjaztam.
Be is csöngettem az egyik házba. Azt mondták a függöny mögül,
hogy igyak a kerti csapból. A csap nehezen muködött, ezért
hazahoztam. A 30 méteres vízvezetékkel együtt. Otthon vettem csak
észre, hogy a vezeték végén bojler is van. Viszont a bojlerhez egy
kád is tartozott, amiben egy gyönyöru nõ fürdött. Ennek furcsa módon
a feleségem örült a legjobban. Holnap az asszonyt orvoshoz viszem.
Október 10.
Az éjjel nagy vihar tombolt. De akkora, hogy a szomszéd összes
cserepét a mi tetõnkre fújta át. Éppen illett rá.
Október 12.
Tegnap megünnepeltük, hogy eddig saját erõnkbol hoztuk össze a
házat. Egy étteremben mulattunk. Az öcskös úgy berugott, hogy padlót
fogott. Azt is hazahoztuk.
Október 20.
Nagyon szép kovácsoltvas kaput láttunk. Becsöngettem. Kiszóltak:
szabad! Haza is hoztuk.
Október 24.
Unokabátyám, Kálmán bolondul a téli sportokért. A minap fölvett egy
hátizsákot, fejére sísapkát húzott, és kezében egy jégcsákánnyal
betoppant az OTP-be, ahol magához kérette az egész bevételt.
Legutóbb Sopronkõhidáról írt levelet, melyben közölte velünk, hogy
itt áll Európa Kapujában, de sajnos belülrõl. Kért babakrémet,
hajolajat, borápoló kenocsöt és szemceruzát. Kár, hogy benn van,
mert nagyon hiányzik az építkezésnél. Fõként a keze.
Január 4.
Öcsém Balatonföldváron sétálgatott az egyik villa szobájában.
Egyszer csak elõugrott egy kutya, és megkergette, mire õ fejest
ugrott a medencébe. A medence tele volt száraz falevéllel. A
fejestol az öcsém 10 centivel rövidebb lett. Most behúzott nyakkal
közlekedik és ettol úgy néz ki, mint egy teknosbéka. Az esettõl
olyan dühös lett, hogy hazahozta a medencét... Hogy eltüntesse a
nyomokat, megette a kutyát. Így mindenki jól járt, és a káposzta is
megmaradt.
Január 7.
Hatalmas dörrenésre ébredtünk. Valaki a kerítésen keresztül bedobott
6 db komplett ablakot. De az is lehet, hogy maguktól repültek be, mert az
ablakoknak 2 szárnya volt.
Január 11.
Találtunk egy megbízható villanyszerelõt, aki a mi fogyasztásunkat
rá tudja kötni a szomszéd villanyórájára. Most neki pörög. Kész
fõnyeremény.
Február 15.
Lakásügyben a szerveknél annyit kilincseltem, hogy mindegyik a
kezemben maradt. Így aztán lassan összeállt a ház. Öcsém újabb
oldalról mutatkozott be. Este fölment a tetõre, és hegedülni
kezdett. Nem tudtam, hogy más ág is becsatlakozott a családfánkba.
Február 16.
Este becsöngetett a jó szomszéd. Áthozta a Satelit antennáját és a
nagyképernyos Sony televízióját. Azt mondta: Használják
egészséggel! A bíróságon ezt a tényt tagadta.
Február 24.
Öcsém késõ este jött haza egy komplett hálószobabútorral. Azt
mondta, hogy az utcán találta, és biztos valaki véletlenül húzta ki a
zsebébõl, a zsebkendõjével együtt. Csak neki lehet ilyen szerencséje!
Február 25.
Öcsém részt vett egy délutáni futóversenyen. Õ szaladt elöl, hóna
alatt egy padlószonyeggel. Az áruház dolgozói csúnyán lemaradtak.
Azért mit tesz az állandó edzés!
Február 26.
Megtartottuk a házavatót. A társaság jól érezte magát.
A vendégek éjfél felé távoztak. Kora reggel vettük észre, hogy
hiányzik a bejárati ajtó, 70 méter elektromos vezeték, 12 kapcsoló, a
WC csésze, 7 négyzetméter válaszfal és a cserépkályha. Utoljára a
sógoromék mentek el. Lehet, hogy õk is építkeznek? De nincs baj,
mert holnap mi is házavatóra megyünk!